Kullancsencephalitis elleni

Kullancs terjesztette betegségek                 

 

A tavaszi-nyári hónapokban - főleg a természetbe kirándulók között - gyakran okoznak problémát a kullancsok. Bár veszélyes zónáknak inkább Magyarország erdősebb területei számítanak, valójában sehol sem lehetünk biztonságban. Az általuk okozott ártalmak, eltávolításuk módja sokak számára nem ismert.

A kullancs az alacsony bokrok levelének fonákján várakozik a számára táplálékot jelentő melegvérű állatokra vagy emberre, hogy az bőrén vagy ruházatán tovább vigye őt. A testünkre kerülő kullancs – mivel igen fénykerülő jószág – igyekszik ruhával fedett testrészt, vagy hajlatot keresni, ahol megkezdi a bőr átfúrását, hogy egy vérrel telt erecskét találjon. Ez a művelet nem jár fájdalommal, így nehéz észrevenni.

A kullancsok többféle betegség kórokozóit hordozhatják magukban. Ezek közül legjelentősebbek az agyvelő-gyulladás és az un. Lyme kór. Természetesen nem minden kullancs fertőzött, ezért a kullancscsípések jelentős része nem is jelent veszélyt. Azt persze nem tudhatjuk, hogy az éppen észlelt kullancs hordozza-e valamelyik fenti betegség kórokozóját. Ezen kívül a kullancs számára több órát vesz igénybe, míg átfúrja a bőr teljes vastagságát és elér egy kis eret, ahonnan vért szív. A fertőzés lehetősége ekkor jön létre, mivel eközben a testében hordozott vírusok bekerülhetnek a véráramba. Kísérletek során azt találták, hogy ha a fertőzött kullancsot 24 órán belül eltávolítják, a fertőződés valószínűsége minimális,48 óra múlva már 30 %, 72 óra elteltével pedig majdnem 100 %.

Az agyvelőgyulladás

Tünetek: A vírusfertőzött kullancsok által megcsípett emberek egyharmadnál a 4-14. napon influenzaszerű tünetek léphetnek fel (láz, fejfájás, végtagfájdalmak). Néhány nap múlva a panaszok megszűnnek, teljes a gyógyulás.

Minden ötödik betegnél második szakasz is követi az elsőt, egy hetes tünetmentes időszak után, a csípés utáni negyedik héten. Erre jellemző a központi idegrendszer gyulladása (erős fejfájás, nyak merevsége, magas láz, rossz közérzet és hányás) és idegrendszeri tünetek, bénulások.

 

A Lyme kór

Rendkívül változatos tüneteket mutató betegség. Egyik jellemző tünete a kullancscsípés helyén, a csípés után napokkal kialakuló, legalább 5 cm átmérőjű bőrpír, mely széli részén egyre terjed (kokárdaszerű). Későbbiekben jelentkezhetnek szív, idegrendszeri és izületi tünetek is. Időben felismerve általában jól kezelhető.

 

   

A megelőzés lehetőségei

Kirándulás előtt megfelelő zárt ruházat felvétele, kullancsriasztó sprayk használata javasolt. A korábban hatásosnak hitt Polybé tabletta kellemetlen illata csak társainkat riasztja el Tőlünk. Lefekvés előtt célszerű átvizsgálni magunkat, „kullancsvizitet” tartani.

A GalaktivBio kullancsriasztó előnye, hogy nem tartalmaz toxikus anyagokat, így kisgyermekek védelmére is alkalmas. A készítmény legfontosabb hatóanyaga az eukaliptusz-olaj, emellett egyéb növényi illóolajokat tartalmaz. Illata kellemes, a gyártó 4-5 órás védelmet garantál. A készítmény igen stabil: 5 éves tárolás során sem mutatható ki hatáscsökkenés. A környezetre veszélytelen (EPA-011550). Állatkísérletekben a szer 100%-os védelmet nyújtott.

 

A kullancs eltávolítása

Védőoltás

A fertőzések megelőzésének legjobb módja, ha az észlelt élősködőt minél előbb eltávolítjuk. Ez nem orvosi feladat, bárki elvégezheti. A kullancs megölésére tett kísérletek (a kullancsra csepegtetett olaj, kölni, és egyéb ötletes "vegyszeres" irtási módok) inkább károsak, a fuldokló rovar a fertőzött gyomortartalmát belénk öklendezi, így magunk idézzük elő a fertőzést. A kullancs fejét csipesszel minél közelebb a bőrhöz fogjuk meg és enyhe, folyamatos húzással távolítsuk el. (A gyógyszertárakban kapható kullancs eltávolító csipesz, amely kiváló eszköz erre a célra.) Eltávolítás során a kullancs potrohát ne nyomjuk meg. Célszerű a csípés helyét fertőtleníteni.
Sokan hiszik, hogy ha a kullancs feje bennmarad, az súlyos következményekkel jár. Pedig a fertőző forrás, azaz a kórokozókat tartalmazó nyálmirigyek és gyomor a potrohban találhatók, így a kullancs feje önmagában nem fertőz. A bennmaradó feji részek néhány nap múlva kilökődnek, mint egy közönséges szálka. 

Az általuk terjesztett betegségek közül az agyvelőgyulladás ellen van védőoltás, amely 12 hónapos kor után bármikor adható. Célszerű a kötelező 15 és 18 hónapos korban adandó oltásokkal együtt adni. A védettség kialakulásához három oltás szükséges (általában az első után 1-3 hónappal következik a második, majd 1 év múlva a harmadik. A folyamatos védettség fenntartása érdekében 3 évente egy emlékeztető oltás adandó. Az oltás mellékhatásokat nem szokott okozni.

A Lyme kór ellen nincs védőoltás.

 

 

 

életkor

Ár (Ft)

Encepur Junior

1-12 év

1796

Encepur Adults

12-

2117

FSME Immun Junior

1-16 év

5500

FSME Immun felnőtteknek

16-

5950

 

 

Immunizálási sémák

- Alapimmunizálás:

Oltások

„A”séma

„B”séma (gyors immunizálás)

1. részoltás 1 adag 0,25ml

0. nap (választott időpontban)

0. nap (választott időpontban)

2. részoltás 1 adag 0,25ml

1-3 hónap múlva

7 nap múlva

3. részoltás 1 adag 0,25ml

9-12 hónappal a 2. részoltás után

21 nap múlva

 

- Emlékeztető oltások:            3 évente                          12-18 hónap múlva, majd 3 évente

Ellenjavallt:         tojásfehérje elleni túlérzékenység esetén

Védettség:  a 3. részoltás után 14 nappal már védettség van.

TEVÉKENYSÉGEINK


2009 © Minden jog fenttartva Cardio - Baby Kft. | A honlapunkon található információk csak tájékoztató jellegűek, semmi esetre sem helyettesítik az orvosi konzultációt.
Honlapkészítés www.honlapneked.hu